Vérvölgy (románul: Verveghiu) falu Szilágy megyében, Zsibótól északnyugatra, a megye északi részén, a tövisháti dombok aljában, a Zilah-Szilágycseh közötti aszfaltozott úton, a bekötő úttal együtt Zilahtól 22 km-re re található falu. Alatta folyik el a Szilágy-patak.
Területe a bel- és a kültelekkel együttvéve nem egészen hat négyzetkilométer a Szilágy száz-kétszáz méter széles völgyében. Domborzatának köszönhetően éghajlata, főleg a felső részeken, 2-3 fokkal enyhébb télen, mint a környező falvakban, mivel a dombok elzárják a hideg légáramlatok útját. A szilva és a dió „hazája”. Közigazgatásilag Debren községhez tartozik.
Vérvölgy a 1876 előtt Közép-Szolnok vármegyéhez, a trianoni békeszerződés előtt Szilágy vármegye Zsibói járásához tartozott.
Első írásos említése 1334-ből való Veruolg formában, 1387-től Werwelg. Más névalakjai: Vervewlghe 1446, Werweolgy 1549, Vérvölgj 1797, Vérvölgy 1805.
1447-ben a település fő birtokosa Rathoni Nagy (Magnus) Lőrinc volt, kevéssel később a Szentkirályi család tagjai.
Az újkor előtt részbirtok volt a falu, 1519-ben Vérvölgyön ugyanis megosztozott Kisdobai Antal, Nagydobai Illés Tamás és Nagydobai György. Ősi Szilágyi György a közép-szolnoki Werwewlgh és Szentkirály birtokait 1532-ben Szentkirályi Moldovai Antalnak adta el 12 forintért.
1553-ban Kaplyon György birtoka volt, és Kővárhoz tartozott.
1638-ig Nagydobai Spáczai János volt a falu legnagyobb birtokosa. 1639-ben Nagydobai Spáczai Pál birtokát, hűtlensége miatt görcsöni Serédi István kapta meg.
1716-ban Szécsi Györgynek és nejének Guti Juditnak is volt itt birtoka.
Petri Mór közlése szerint 1720. június 5-én a vármegye generális széki gyűlést tartott Vérvölgyön.
Vérvölgyön száz hektárt meghaladó területen műveltek szőlőt a kollektivizálás előtt.
„A bortermesztésen kívül hegyeinek más hasznát is veszi, alján és tetején többnyire gyümölcsfák sötétlenek, valamint laktelkeik körül is. így annyi gyümölcs terem Szilágynak, mennyit fel sem emészthet. (…) Gyümölcsei közül sokasága és jóságáért megnevezhetni a cseresznyét és szilvát, az első hazája Bürgezd, és utolsóé Vérvölgy” – írta Kőváry László 1840-ben a Föld- és országtani vázlatok Szilágyról című honismereti tanulmányában.
Az 1895. évi gazdasági összeíráskor területe 1095 kat. hold, amiből 546 a szántó, 208 rét, 97 legelő, 82 kert, 26 az erdő és 59 hold a parlagszőlő. 1895-ben gazdaságainak száma 214. A századfordulón nőtt a gazdasági terület, ami gyarapodásra, illetve a század végének, a századelő első évtizedeinek divatos földvásárlásaira, földszerzésre utal.
A községnek 1900-ban 4964 K 80 f becsértékű cselekvő vagyona van, állami egyenes adója 2112 K 60 f. Területe 1095 katasztrális hold, a melyből szántóföld 546, rét 208, legelő 97, kert 82, szőlő, parlag 59, beültetve 2, erdő 26, terméketlen 26 hold.
Kevés szántóföldje lévén (a 20. sz. húszas-harmincas évtizedeiben 10-15 gazdának volt 10-20 hektár közötti földtulajdona) napszámba jártak dolgozni a Kaizer-birtokra, melyből 50 hektárt agrárrefom címén szétosztottak.
Az 1962-ben Vérvölgyön is megalakult kollektív gazdaság (Nagymon és Nagymonújfalu falvakkal együtt).
1967-ben több gyümölcsfa volt a faluban, mint az azután megejtett összeírásokban, a helybeliek véleménye szerint az 1982-es emlékezetes jégverés óta gyenge a termés.
A Szénafű határrészen az 1989-es rendszerváltást követően is megmaradt az 1975-76-ban telepített 45 hektár szilvás, a pár esztendővel ezelőtt ültetett 20 hektár almás ellenben elpusztult. A helybeli öregek emlékezete felidézi még a múltat, miszerint cseresznye volt rengeteg, a románság vásárolta, piacra vitték Zsibóra; Zilahra ritkábban, még Kolozsvárra is. A kajszi- és őszibarack mellett a mézeskörte, motyókörte, vilmoskörte, rogyás pergament körtefajták bőven előfordultak a faluban; sajnos, a kollektivizálás után a központosított gazdaságvezetés a hagyományos és bevált gazdasági ágazatok megszüntetését idézte elő. Szilva volt és van most is bőven; régen a környékbeli falvak lakosai sárgaszilvásoknak nevezték a vérvölgyieket.
Bort is szállítottak a faluból eladásra. A szőlőtermesztéshez való ragaszkodás megmaradt máig, noha a régi szőlők elpusztultak, 1991 után telepítettek a szőlőhegyeken.
Lakosait 1715-ben és 1720-ban nem írták össze Petri Mór szerint; 1847-ben igen.
Gazdasági életét a 20. század első felében a törpebirtokos rendszerű földművelés jelentette, ipara nem volt, ám a második világháborút követően még állt Soóki Lajos és társa gőzmalma, valamint Süle József olajmalma. A falusi ipart mindössze néhány alapvető szolgáltatást kielégítő tevékenység (kovács, cipész) képviselte.
A kollektivizálást követően elvándorlás kezdődött. Részben a Bánságba mentek időszakosan alkalmi munkára, ám a közeli Szilágycseh, a megyeszékhely Zilah, a távolabbi Nagybánya építőtelepei és iparvállalatai is csábítóak voltak a rosszul vagy sehogy sem fizetett mezőgazdasági munkával ellentétben.
Az ingázást az említett városokban való letelepedés váltotta fel, így nem meglepő a falu lakosságának apadása.
Jelenleg sok a nyugdíjas a faluban, a 90-es évek fiatalabbjai ugyanis Magyarországon dolgoznak.
1847-ben a lakosok száma 541; református 530, görög katolikus 10, római katolikus 1.
1890-ben 580 lakosa van; magyar 571, román 9; vallása szerint református 537, római katolikus 9, görög katolikus 9, izraelita. 25. Házak száma 136.
Az 1910-es összeírás adatai: 602 lakosából 509 magyar, 2 román, 10 más; református 571, görög katolikus 14, izraelita 14, katolikus 3.
Az 1924-ben megjelent Szilágy vármegye községeinek kalauzában 597 lakosról van adat, magyar 587, román 9.
1941-ben 672 lakos, 646 magyar.
1966-ban 680 lakos 2 román, 678 magyar.
1977: 628, 593 magyar, 1 román.
- évi népszámlálás mindössze 454 lakost jegyzett, amiből 451 magyar és 3 román. Később a helyzet már alig változott:
2002: 471 lakos, 2 román, 442 magyar.
2011: 457 lakos – magyarok.
A vérvölgyi iskolai nevelésről kevés dokumentum maradt meg. A templomban lévő felirat szerint 1803-ban volt iskola Szatmári József tanítóskodása időszakában, s többnyire felekezeti jellegű maradt az oktatás 1948-ig.
Az 1877-ben épült iskolában az 1907/1908-as adatok szerint 69 tanuló volt. A felekezeti oktatás nem volt folyamatos, 1925/26-ban gyenge látogatottság mellett román nyelven folyt a tanítás. Az iskola 1924-1945 között hét osztállyal működött, 1944-1948 között református felekezeti jelleggel; 1954-1955-ben öt osztállyal, 1961-1968 között pedig nyolcosztályos iskolaként.
Ma a faluban I-IV. osztályos elemi iskola működik, adminisztráció szempontjából Debrenhez tartozik. Nincs veszélyben a tanuló létszám tekintetében.
A századelőn még legendás hangulatú helynév napjainkban krimit sejtetőnek tűnhet, de a helybeliek névértelmezése a mondavilág javára billen a település nevének magyarázatát illetően. Magyar Zoltán ezt jegyezte le: „Valamikor… ahogy van a templom. Megy lefelé az a kis út, van egy ház, azon alul van egy nagy patak. Egész le, ameddig van az országút, az aszfalt. Amikor ez a falu létezett egy pár családdal, Védhely volt. A törökök által tiszta vér mosta azt a patakot. A törökök által olyan harc volt itten. Azért nevezték el Vérhelynek ezt a helyet. Hogy mikor bejött a rendes írás, akkor egy valaki, egy tudós ember azt mondta, hogy ez nem Vérhely, hanem Vérvölgy.” Magyar Zoltán: A Szilágyság mondahagyománya, Balassi kiadó, Bp., 2007.
Petri Mór szerint a falu nevének eredete a néphagyomány alapján történelmi eseményekből származik, mégpedig abból, hogy Szent István vezért küldött a pogány vallás elfojtására, eszerint Doba és Szentkirály között vértől patakzó volt a völgy ott, ahol Vérvölgy található. A helyi emlékezet (1996 tavaszának végén a 75 éves Bányai Károly és Károly fia egybehangzóan állították, hogy a falu mindig ezen a helyen terült el, és tatárjáráskor vérontás volt) ezt megőrizte.
A népetimológiával ellentétben a nyelvtörténész Szabó T. Attila hívta fel a figyelmet: „Karácsonyi János már kimutatta, hogy e helynevünk előtagjának legtöbb esetben semmi köze a vér=sanguis köznévhez, hanem benne a régi magyar, újabban csak a Székelyföldről ismert üvér-üver szónak megcsonkult alakja lappang. Ilyen Vérvölgy több helyről is kimutatható (MNY IV. 352-3). Szilágy megyében egy község és ugyanott négy község egy-egy határrészének neve, Mezőkölpény helynevei között is szerepel.” (http://szilagysag.eloerdely.ro/telepulesek/vervolgy / 2018.febr.10.))
Régészeti ásatásokat hosszú ideig nem folytattak a faluban, vagy a határában, kincsleletekről csak a népmondák tesznek említést, történelmi romjai, műemlékei sincsenek e tövisháti falunak. Napjainkban a Magyar Nemzeti Múzeum régészei dolgoznak a faluban.
Népviselete jellegzetes: Vérvölgy, Kisdoba, Nagydoba, Nagymon lakosságának népviseletére jellemző volt a kék szín használata. Fekete posztó karimájú kék kalapot, vagy báránybőrből készült kék posztó tetejű sapkát viseltek, divatos volt a kék „mándli”, melyet egykor csak Zilah földműves lakossága viselt, és innen a Tövishát vidékéről kezdett elterjedni a „bőrkozsó” is a Szilágyság más területeire.
Népzene iránt érdeklődő kutatók is gyűjtenek, ennek egyik oka, hogy híres cigánybandák voltak itt.
A vérvölgyi adventista pengetős zenekar helyben és máshol is fellép (Bogártelkén 2014).
2006. szept. 20-án tartották meg az első falunapot, akkor örülhetett a falu az új kultúrháznak.
Vérvölgy református templomának építése 1798-ban kezdődik, portikuszáé pedig 1803-ban. A szószék díszes koronája 1808-ban készült. 1860-ban a templom megrepedezett, emiatt falaihoz 6 támfalat építettek. A kőtorony 1863-64 között épült. Toronyóráját 1907-ben készítették. Legrégibb kegytárgyát az 1590-es évekből való aranyozott egyházi kelyhét 1971-ben elvitték a bukaresti Történelemi múzeumba kiállítani, csak 2007-ben sikerült visszakapni.
A borkészítés eszköze volt a hírneves medvesajtó, ami már nincs meg. Az 1837-ben, fából készült ötletes szerkezetű szőlőprés súlya után, saját magától nyomta le a szőlőt, nem kellett húzni, csavarni, szárazra sajtolta a beleöntött szőlőfürtöket. Szolgáltatást végeztek vele szüret idején, bárki használhatta, általában egy veder musttal fizettek érte. Idős Bányai Károly nagyapja, Tóth Gerzson tulajdona volt még a 20. század elején. A kollektív gazdaságban nem volt rá szükség, a szőlőt ugyanis az államnak kellett beszolgáltatni, ezért szétdarabolták és eltüzelték, noha a népi technika e ritka példánya muzeális értéket képviselt.
Vérvölgy 20. század eleji népviseletében a kék szín volt divatban. A vérvölgyiek különlegessége volt a kék posztóval bevont báránybőr kucsma, vagy sapka, mely visszahajtható fekete prémmel volt ellátva. Teteje lapos, hat czikkű, a közepén gyapjúból készült gomb helyezkedett el. Hátul a prém egy tenyérnyi helyen csonka, melyet itt fekete zsinór kötött össze. Nadrágjuk kék posztó, fekete lapos zsinórral, a szegényebbeknél pedig fehér harisnya, két oldalt piros, széles szegéllyel (csizmaszáron kívül viselték).
Testvértelepülés
Vérvölgy falunak testvértelepülése Tabdi (Magyarország).
Vérvölgyön a református felekezetűeken kívül nincs számottevő más vallású lakosság, kevés adventista és baptista él még a faluban.
Református egyháza már a 16. század első felében önálló, Bethlen Gábor fejedelem dézsmát adományozott számára. Nem lehet tudni, hogy a falvak mikor szakadtak el a Szentkirályi katolikus központtól, bizonyos, hogy a reformáció első két századában, Vérvölgynek és Szentkirálynak közös papjuk volt. Ezek szerint Vérvölgynek már a 17. században temploma és papja volt. Ez a templom a mai templomtól kelet-nyugati irányban lehetett és fából készült, csinos fatoronnyal. A fatemplom a 18. század végére már nagyon megromlott állapotú lehetett. 1798-ban eladták a szomszédos, románok lakta Nagymonújfalunak (románul Ciora).
Az új templom építése 1798-tól 1803-ig tartott. A szószék koronája 1808-ban készült. Orgonáját 1868-ban Jónás István nagyváradi orgona és zongora építő készítette. A toronyóra 1907-ben készült, Csomor József agyagfalvi órásmester által.
Legrégebbi klenódium az 1591-ből való aranyozott úrasztali pohár, melyet 1971-ben a kommunista rendszer a bukaresti Nemzeti Múzeumba vitt el. Hosszas utánajárás után 2007 októberében visszakerült a gyülekezethez. Ma is használatban van, az asszonyok úrasztali pohara.
Egyik harangját 1774-ben öntteti az eklézsia, Désen Papp Gábor műhelyében, a másikat 1852-ben önttették. Jelenleg egy van (150 kg, 1762), a másikat elvitték az első világháború idején.
1895-ben felújítják a templomot külső és belső renoválásokat végeznek el rajta. A szószék koronája csak 1908-ban készült el, fűrészelt deszkából, érdekes népi motívumos festéssel rajta. Szószéke kehely alakú vakolt. Két szemben álló karzata van, az egyik a legénykar, a másik a gyerekkarzat ott ahol az orgona is áll. Szép nagy 10 regiszteres templomi orgonáját a nagyváradi Jónás János orgonakészítő mester készítette.
A templomnak két bejárata van, az egyik portikuson keresztül, a másik pedig a torony alatt.
Mennyezete deszkából, közepén az úrasztala felett két kazettán üzenet az utókor számára a templom építéséről. Templomhajójának hossza 20 méter, szélessége 8 méter, hátsó része lekerekített. A templom délnyugati homlokzatánál épült torony 25 méter magas. Tornyában óra áll. Padjaiban 225 ülőhely van.
Református egyház: Verveghiu / Vérvölgy 90.sz. Lelkipásztor: Süle Gyula Zsolt, mob. 0740-703175.
Baptista gyülekezet: lelkipásztor Fazakas György.
A helyi hetednapi adventista gyülekezetről semmilyen kereséssel nem sikerült közelebbi információt megtudni.
Debren a községközpont, de a polgármesteri hivatal vezetői és a képviselőtestület tagjai többnyire nem debreniek.
Polgármester: Bogdán Ferenc-István (RMDSZ, Doba)
Alpolgármester: Tóth Sándor (RMDSZ, Vérvölgy)
Jegyző/titkár: Végh Hajnal Julianna
A képviselő testületnek 7 RMDSZ-es tagja van (Nagy Mihály – Doba), Tóth Sándor (Vérvölgy), Szabó Matild (Szilágyszentkirály), Szabó Mária-Emese (Vérvölgy), Nagy Károly (Doba), Süle Gyula-Zsolt (Vérvölgy) és Csapó János (Doba).
További 2 magyar tagja a testületnek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) színeiben szerzett mandátumot: Boros Lajos (Vérvölgy), Szongoth Zsigmond Attila (Szilágyszentkirály).
A testületnek van még egy szociáldemokrata (PSD) és liberális (PNL) tagja.
nincs adat.
A faluban nincs szálláshely.