Civiltérkép

Tasnádszántó románul Santău falu és községközpont Romániában. A községhez három falu tartozik Tasnádszántó, Érkőrös (Chereușa) és Érszodoró (Sudurău). Neve 1205-1235 között tűnt fel Zumtou és Zanpto néven. Később 1289-ben Santhownak írják, majd Zantonak 1414-ben. 1421-ben Zanthooppidum ekkor már mezővárosú település, népességét tekintve harmadik volt a vármegyében.

Földrajzi betájolás

Az érmelléki községSzatmárnémetitől dél-nyugatra található, a Csáholyi patak völgyében. Szatmártól haladva több útvonalon is megközelíthető, Nagykárolyt érintve a DN19 majd az 1F és a DJ42 utakon haladva a távolság 68 km. Tasnádtól 7 km-re fekszik. Vasúttal is megközelíthető a falu a Zsibó-Nagykároly vasútvonalon keresztül.  

Tasnádszántó részére 1389-ben Szántói János és István fia Zsigmond királytól kiharcolták a vásártartásra az engedélyt. 1421-ben részbirtoka volt a Csáki családnak, majd 1439-ben a Csernavodai család is résztulajdonos lesz, később pedig 1561-ben a Szántói Becskey család és Kende Mihály birtoka lesz, azonban ők elveszítik a birtokot hűtlenség miatt, helyettük Balog Fekete Jánost iktatták be. 1692-ben Bocskay György zálogosítja el Tasnád-Szántót és más birtokaitMuraniczi Horváth Jánosnak és nejének Szalai Barkóczinak Katának. 1817-ben Becskey János lett a földesúr.

A monda szerint Tasnádszántón a Hajnal hegy északi oldalán levő Kolostort olasz barátok lakták. E szerzetesek nagy valószínűséggel a Rákóczi forradalom idején telepedek le, majd pedig később a XVII. században a Becsky család űzte el.

A település mellett található erdőn keresztül északkelet irányba széles árok nyomai lelhetők fel, melyek állítólag egészen Szatmárig húzódtak.

Az 1919-es években még Magyarországhoz tartozott, később azonban Szilágy vármegyéhez került.

A 18. századra a falunak alig maradt lakosa ezért görögkatolikusok költöztek be, később azonban a Becskycsalád akinek vallása római katolikus volt, sváb katolikus gazdákat telepített be más Szatmármegyei sváb falvakból.

A lakosság 1850-ben 1599 fő volt, ebből román 952, magyar 285, német 287, egyéb 75, zsidó 58, roma 5. Az 1880-ban összeírt népszámlálás során az 1593 lakosból 803 román, 729 magyar, 4 német, egyéb 57. 1900-ben a lakosság összlétszáma eléri a 2172 főt, ebből román 1140, magyar 1021, 4 német, egyéb 7, szlovák 4. Az 1920-as években a lakosság összlétszáma 2355 fő, melyből 1371 román, 383 magyar, 519 német egyéb 82, zsidó 82. 1941-ben a lakosság száma megugrik, ugyanis eléri a 2664 főt, ebből román ajkú lakos 1456, magyarul beszélők 1157-re nőttek az előző évekhez képest, egyéb 51 lakos, zsidó 15, roma 32, ukrán 2 fő. 1966-ban az összlakosság 2442 fő, ebből román 1518 fő, magyar ajkú lakos viszont csak 923, mely furcsa csökkenés az előző évhez képest, német anyanyelvű lakos mindössze csak 1 fő. 1992-ben az 1799 lakosból 1109 román, 614 magyar, 23+43 német, 10 egyéb, és 10 roma lakos van. 2002-ben a lakosság növekedésnek indul, ugyanis hivatalos adatok szerint számuk 1822-re tehető, ebből román 1041, magyar 662, roma 111, német 8. 2011-re újabb csökkenés figyelhető meg, az 1651 lakosból 935 román, 540 magyar és 149 roma van. 24 fő pedig nem nyilatkozott az etnikai hovatartozásáról.

  • Cím: Satu Mare, Santau, Str. Unirii, nr.225 (Locație Principală)
  • Tel: 0261-823-080
  • Fax: 0261-823-080
  • Email cím:scoalasantau@yahoo.com
  • Igazgató:Ciprian Balog

Rövid történelem: Az iskolát 1950-ben építették, az épületet később újították fel. Az 1980-as években a felújításon kívül újabb osztálytermekkel bővítették, így az épület mostani állapotában 17 osztálytermet tartalmaz. Jelenleg az iskolának 13 osztályterme van és egy laboratóriuma.

A Tasnádszántói általános iskola 22 tanár alkalmaz, 143 I-IV és 105 V-VIII osztályos tanulója van, összesen 336 diáknak ad otthont.

  • Református templom – 1864-ben épült.
  • Római katolikus templom – 1836-ban épült azonban csak 1837-ben szentelték fel. Tornyában három harang van. Neve: Loyolai Szent Ignác római katolikus templom
  • Görögkatolikus templom – 1770-ben épült.
  • Ortodox templom- 1900, Istenszülő elszenderülése
  • Jakobovits Márta (Tasnádszántó, 1944. szeptember 22.), keramikus, képzőművészeti író.
  • Kovácsy Béla (Tasnádszántó, 1861. november 22 – Budapest, 1931. június 6), állattenyésztési szakember, gazdasági író.
  • Zsisku János (Tasnádszántó, 1936. június 29.-) református lelkész, egyházi író, költő, elbeszélő
  • LeontinSălăjan(n. Leon Silaghi (Szilágyi)) (Tasnádszántó, 1913. június 19. – Bukarest, 1966. augusztus 28.) román hadügyminiszter.

Katolikus templom1836-ban épült, melynek tornyában három harang található. A reformáció hit térhódítását követően református templommá nyilvánítottak. A katolikus egyház újjáélesztését a Becskey család segítette elő, ugyanis 1809-ben egy katolikus kápolnát építtetett. A Becskey család lépését követően több család visszatért a katolikus hitre. Jelenlegi templomát 1831- 1837 között építették.

A lakosság felekezeti hovatartozását tekintve elég színes kép tárul elénk. 1850-ben az 1599 lakosból 952 fő görögkatolikus hitet vallotta, míg római katolikus csak 364 fő volt, míg ennél is kevesebb református, ahol mindössze csak 225 lélek volt. Izraelita pedig 58 hívő. 1880-ban az 1593 lakosból 859 görögkatolikus, római katolikus 360, református 225, evangélikus 10, izraelita 139. 1990-ban az 2172 lakosból 1166 görögkatolikus, 517 római katolikus, református 363, evangélikus 3, izraelita 123. 1930-ban a lakosság nagyrésze ugyancsak görögkatolikus a 2363 lakosból 1394 hívő lélek volt, 3 ortodox, 598 római katolikus, református 304 fő, evangélikus 1, izraelita 62, egyéb 1. Az 1992-es összeíráskor az 1799 lakosból már a többség ortodox vallású vagyis 1085 fő, görögkatolikus 16, római katolikus 500, református 195, evangélikus 2, egyéb 1. 2002-ben az 1822 lakosból 1121 ortodox, katolikus 504, református 173, görögkatolikus 18.

  • Elérhetőség: 0044-261-876-462
  • Polgármester: RotarMarinel
  • Alpolgármester:SilaghiSergiu
  • Email cím:primar@ro
  • Cím: Principala, Nr. 422, Com. Santău, Codpoștal: 447270, Jud. Satu Mare
  • Tel: 0261-823-004
  • Fax: 0261-823-0015
  • Helyi tanácsosok: összesen 11 tag

AchimIoan-Danut (PNL), Borzas Ioan-Felician (PNL), HalmageanTraian (PNL), HodrogGheorghe-Coriolan (PNL), Kiss Laszlo (RMDSZ), Pop Mircea-Radu (PNL), SilaghiIoan (PNL), OstateCatalin (ALDE), SalajanIoan (PSD), SuthBeata (PNL), ViragFrancisc (PNL).

http://nepszamlalas.adatbank.transindex.ro/?pg=etnikai&id=2358http://nepszamlalas.adatbank.transindex.ro/?pg=felekezeti&id=2358http://primariasantau.ro/index.php?rewriteparam=homehttps://scoalasantau.webs.com/