Civiltérkép

Krasznaterebes (románul Terebești) falu és községközpont Szatmár megyében.először Pyskaros néven jelent meg 1332-ben, majd 1428-ban  Pyskaras néven írták le. A község a következő falukból tevődik össze: Krasznaterebes, Alizmajor, Piskárkos és Vadaspuszta.

Névváltozatok: 1215-ben villa Terepes, 1332-ben Pyskaros, 1428-ban Pyskaras, 1851-ig Terebes, 1907-ig Tőketerebes. Nagymajtény filiájából 1789 alapították.

  1. Földrajzi betájolás

A község Szatmárnémetitől 25 km távolságra található, a DJ 108L számú megyei út mentén. Nagykárolytól 22 km-re, a DJ 194-es megyei út mentén lehet megközelíteni. Autóval 10 perc alatt el lehet jutni a szatmári repülőtérre. Szomszédos települések: Nagymajtény, Királydaróc, Erdőd.

1900-as évek elején megjelent adatok szerint, Krasznaterebes az erdődi járásban levő kisközség volt, összesen 170 házzal és 646 lakossal.

A 14. században egyházhelyként volt számon tartva, ennek birtokosa pedig a Piskárosi család volt. 1449-ben a Zsadányi család tagjai is kaptak egy részt belőle. 1457-ben a Vetési család lett Piskáros birtokosa. 1489-ben Csáky Benedek volt a birtokos, viszont a birtok egynegyed részét Drágfi Bertalannak ítélték oda. 1551-ben Drágfi Gáspár özvegyének adták oda, majd az erdődi és a daróczi uradalom része volt, és a szatmári várhoz tartozott. 1660-ban Szodoray Mihály kapott egy részt.

A szatmári béke után gróf Károlyi Sándor volt a birtokos, és a Károlyi család birtoka volt egészen a 19. század közepéig.

1930-ban a községnek 3189 lakosa volt. Ebből 2422 román, 523 magyar és 150 német volt. 1956-ban a 3303 lakosából, 2632 román és 549 magyar és 1 német volt. 1966-ban a 3043 összlakosságból, 2419 román, 497 magyar, németekről pedig nincs adat. 1977-ben a 2508 lakosból, 2079 román, 382 magyar és 9 német volt.

Az 1992-es népszámlálási adatok szerint, az 1748 lakosából, 1408 román, 53 magyar és 150 német nemzetiségű volt. 15 év alatt, a magyarok száma 329-el csökkent. Anyanyelv szerint: 1400 román, 212 magyar és 16 német. A vallási összetétel a következő: 1357 görög keleti, 233 római katolikus, 10 református, 49 görög katolikus és 98 pünkösdista.

2002-ben összesen 1578 lakosa volt. Ebből 1061 román, 101 magyar, 376 roma, 36 német és 4 ukrán. Felekezeti megoszlás: 1255 ortodox, 135 katolikus, 21 református, 120 pünkösdista, 41 görög katolikus, 1 baptista és 5 más. Anyanyelvi megoszlás: 1239 román, 143 magyar, 193 roma és 1 német.

2011-ben a 1750 összlakosságból, 1175 román, 86 magyar, 386 roma, 3 ukrán, 38 német és 61 nem nyilatkozott. Felekezeti megoszlás: 1328 ortodox, 117 katolikus, 33 református, 24 görög katolikus, 173 pünkösdista, 4 muzulmán, 4 jehova, 5 felekezeten kívüli és 61 nem válaszolt. Anyanyelvi megoszlás: 1383 román, 125 magyar, 145 roma, 3 ukrán, 33 német és 60 nem nyilatkozott.

Krasznaterebesi Általános Iskola. Nincs magyar nyelvű oktatás.

Cím: Krasznaterebes, 50. sz. Telefon: 0261-875799, e-mail: scoalaterebesti@yahoo.com

Igazgató: Știop Ramona Rodica.

Kultúrház és községi könyvtár működik.

  • Emlékmű– a településről eldeportált és hadifogságba ejtett személyek emlékére és tiszteletére állították fel 2015-ben. Az emlékmű az áldozatok nevét tartalmazza és a római katolikus templom ellőt található meg.
  • Görögkatolikus templom

Krasznaterebesi Urunk mennybemenetele plébánia (római katolikus)

Anyakönyvei 1818-tól.

Cím: 447320 – Krasznaterebes, Fő utca 157.

A plébániát 1789-ben alapították. A templomot 1834-1838 között építették. 1998-tól Királydaróc látja el.

Titulusa: Urunk mennybemenetele

Ellátja: Baumann István.

Polgármesteri hivatal: Str. Principală, nr. 166, Terebești, 447320, jud. Satu Mare

Telefon: 0261-875850

E-mail: primaria_terebesti@yahoo.com, office@primariaterebesti.ro

Polgármester: Avorniciţi Mariana Nicoleta -PSD

Alpolgármester: Chiorean Tudor Ștefan

Jegyző/titkár:  Cristina Pop.

Helyi tanács: PSD: 5 képviselő, ALDE: 2 képviselő, PNL: 1 képviselő, FDGR: 1 képviselő, UNPR: 1 képviselő, PADR: 1 képviselő. Nincs magyar képviselő.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/NEDA_nemzetisegi_Erdely_1930_1992/?pg=221&layout=s&fbclid=IwAR1lFzl6axZk7EaNrOZPIVmxNWGUeqJ0nVJ1DiECtVLpIjsDX4iBWFzD6is&query=Krasznaterebes

http://nepszamlalas.adatbank.transindex.ro/index.php?keres=Krasznaterebes&megye=0&x=0&y=0&pg=telepuleslista

https://ghidulprimariilor.ro/list/cityHallDetails/PRIM%C4%82RIA+TEREBE%C5%9ETI/77991#https://primariaterebesti.ro/

https://scoli.didactic.ro/scoala-cu-clasele-iviii-terebestihttp://lexikon.katolikus.hu/K/Krasznaterebes.html

https://www.szatmar.ro/Az_elhurcoltak_elott_tisztelegtek/hirek/72049