Désházáról azt beszélik, hogy a falu más helyen terült el, a helyi hagyomány szerint közelebb a szilágyszegi úthoz. A monda szerint a krími tatárok támadása miatt húzódtak a 17. században bennebb, a menedéket nyújtó erdő közelébe.
Mások szerint a Dés nemzetség téli szálláshelye volt, ugyanis védett katlanban terül el, ezért teleltetésre alkalmas volt a hely.
Désháza a fazekasságról híres tövisháti falu. Szilágycsehtől délre, Nagyszeg és Szilágyszeg között fekvő település. Szilágyszeg községközponttól keletre, nem egészen három kilométer távolságra található. A Zilah és Szilágycseh közötti műútról letérve közelíthető meg. Zilahtól 34, a volt járásszékhely majd rajonközpont Szilágycsehtól 10 kilométer a távolság.
TÉRKÉP FELTÖLTÉSE FOLYAMATBAN…
Nevét valószínűleg alapítójától nyerte: 1343-ban a leleszi konvent a részjószág negyedrészét Deés fiainak adja, majd Zsigmond király a birtokot 1414-ben a kusalyi Jakcsoknak adta, mint lakatlan birtokot. Nem lehetett mégsem lakatlan falu, mert a birtokba iktatáskor a désházi nemesek tiltakoztak, ezek közül a korabeli dokumentumok a menyói Barcha fia, Benedek fia László, désházi Veres György elégedetlenségére utalnak, akik pert indítottak a jogtalannak tartott birtokajándékozásért. A perben meghozott ítélet szerint a birtok a désházi Menyói Benedek fia Lászlóé lesz, aki az okiratokkal igazolta őseinek tulajdonjogát.
Désháza még 1954-ben is 36 iparengedéllyel dolgozó fazakas (a családok 16 százaléka) volt Désházán, bár a fiatalok részéről már ekkor hiányzott a megfelelő arányú utánpótlás – a fazakasság kiöregedő mesterséggé vált – írta dr. Kós Károly helyi néprajzi kutatásait összegező dolgozatában.
A nemesfalu népességéhez képest a kevés és gyenge minőségű föld a megélhetés miatt a háziiparra ösztönözte lakosait, akik maguk állították elő szerszámaikat, a ruházatot s a házépítésben divatos kalákamunka az elmúlt évtizedekben is gyakorlat volt.
A múlt század vége előtt, 1895-ben gazdaságainak száma 145, területe 705 katasztrális hold, amit a kollektivizálásig 520 hektárra sikerült a vásárlások révén gyarapítani. Öt évvel a századforduló előtt 293 hold szántójuk, 236 hold erdőjük, 58 hold rétjük, 25 hold kertjük és 22 hold parlagszőlőjük volt, legelő mindössze 19 hold.
Lakosai közül akkor nem is kevesen a fazakasiparral való foglalkozásból éltek meg. Dr. Kós Károly kutatásai szerint az első világháború előtt 65 fazakas dolgozott Désházán, s állítása értelmében korábban a lakosság többsége űzte ezt a háziipari megélhetési formát. Termékeikkel régente a távolabbi Szilágysomlyóig eljutottak, ám az ottani fazakasok miatt nem könnyen szerezhették meg az árusítási jogot.
Az ugyancsak tevékeny és termelékeny zilahi fazakascéh ellenállása miatt sem kaptak Zilahon a piacon árusítási jogot 1900-ig, akkortól kezdve is csak a különös munka jutalmaként nyerik el a város engedélyét, miután elkészítik a városi kórház vízellátásához szükséges rengeteg cserép vízvezető csövet egy külön erre szerkeztett gépezet segítségével.
A két város ellenállása miatt tehát arra kényszerültek, hogy a cserépárujukkal feljárják a dombvidéki román falvakat, szekereikkel eljussanak az alföldre, ahol gabonáért cserélték be termékeiket.
Megszakadt a hagyomány, a fazekasság gyakorlása a huszadik század vége előtt. A hatvanas esztendőkben még pár családnál forgott a korong. Próbálkozott a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetsége is a hagyomány felélesztésével, ám az akkori kereslet nem a sajátos mintájú désházi edényre szólt, hanem a fekete kerámia volt divatos, aminek viszont helyben nem volt hagyománya. Éppen úgy megszakadt a kályhacsempe készítésének gyakorlata is.
A désházi csempekészítésről a néprajzos dr. Kós Károly 1850-ből származó adatot ismertet, miszerint a kisdobai papilakhoz készítették, de akárcsak a zilahi, a désházi feljegyzések is a csempés kandallók 18-19. századi elterjedésére utalnak. Ám a kandallókat lebontották, nem volt igény rájuk, így a csempekészítésre sem volt szükség, illetve azt az olcsóbb, de nem szebb gyári termék szorította ki. Különösen a káposztásfazekuk volt híres, azzal Kolozsvárig eljutottak, lévén az a kukta ősi változata, mivel a kukta elvén alapszik.
A gyáripar, az építőtelepek elszívták a fiatalokat, 1996-ban egyetlen 70 éven felüli fazakas volt, Hunyadi Imre, és virágcserépkészítéssel foglalkozik még Máté Lajos.
A magyar lakosságú falut román lakosságúak veszik körül, és a szilágysági településekre jellemzően majdnem színtiszta református népessége. A reformátusokon kívül még a félszázat sem éri el a pünkösdisták, jehovisták, baptisták száma Désházán.
A századforduló előtt elemi iskolája egy tantermű és felekezeti jellegű volt. Az iskolával kapcsolatban kevés az adat, s jellemző lehet 1936-ban az akkori lelkésznek epés feljegyzése a tanításról, miszerint: „megkezdte a tanító a disznótorba járást, ami Désházán reggel tíztől este tízig tart”. Személyes ellentét is lehetett a lelkész és a tanító között, erről szól a diáriumnak az a feljegyzése is, hogy 1936-ban ugyancsak a fogyasztási szövetkezet szervezése folyt a Török nevű tanító részéről, jóllehet annak eszméje a lelkésztől származott.
Csekély lélekszámú falu volt 1847-ben, mindössze 225 lakossal és valamennyit magyar reformátusként írták össze. Közel fél évszázadnyi idő teltével, 1890-ben 619 lakosából 609 magyar, román 8 és 2 más nemzetiségű. Az 1920-as összeírás 742 lakost jegyzett fel, amiből 732 a magyar és 10 zsidó. Az 1992. évi népszámlálás adatai a mintegy száz esztendővel azelőtti lélekszám megkettőződéséről ad számot: 1254 lakosából 1252 magyar, egy román. Télen a faluban lakik egy cigánycsalád, nyáron pásztorkodnak a falun kívül tartózkodva.
Kriza János Néprajzi társaság képtára
o Fafaragás: http://adatbank.transindex.ro/html/alcim_pdf8708.pdf
o Friedrich Klára – Szakács Gábor: Kőbe vésték, fába rótták…: http://mek.niif.hu/02800/02824/02824.pdf
o Népi kandallók és kályhacsempék az erdélyi magyarság körében: http://www.adatbank.ro/html/alcim_pdf9189.pdf
o A székely fejfák kérdéséhez: http://www.adatbank.ro/html/alcim_pdf9193.pdf
o Turai Tünde: A családszerkezet változása a szocializmus évtizedeiben a Szilágyságban: http://erdelyitarsadalom.adatbank.transindex.ro/pdfdok/et2_2k3_11_tanulmany_5.pdf
o Fejér László: Désháza, 356-360. old., in.: Szilágysági magyarok, Kriterion, Bukarest, 1999.
o Petri Mór: Szilágy vármegye monográphiája, III. k., 1902.
o Kós Károly, ifj.: A désházi fazekasság jelene és jövője. Falvak Dolgozó Népe XXVIII. (1972) 27. sz. 11.
o Kós Károly, dr.: Agyagmunka. In.: dr. Kós Károly – Szentimrei Judit – dr. Nagy Jenő: Szilágysági magyar népművészet, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974. 58-103.
http://szilagysag.eloerdely.ro/telepulesek/deshaza
| Népesség | |
| Népesség | 1262 fő (2011. okt. 31.) |
| Magyar lakosság | 1268 (2002) |
1719-ben vált anyaegyházzá és a pap Szilágyszegről ide költözött. Ebben az időben csak feltételezni tudjuk, hogy a helybelieknek volt temploma, mert a levéltári adatokból kitűnik, hogy már 1631-ben istentiszteletet tartottak Désházán, de a templomépítésről nincsenek adataink. Az is lehetséges, hogy ebben az időben a helybeliek Szilágyszegre jártak. A felhasznált források szerint a XVII. században Szilágyszeggel társegyház, és közös papjuk volt.
Temploma 1841-1857 között épült, ez egy régi templom helyére került. Tárgyi bizonyíték arra, hogy egy régebbi templom is lehetett a faluban az, hogy kisebbik harangja (62 cm)1777-ben volt öntve, az eklézsia pénzén.
1849-ben a falu lakossága a haza oltárán feláldozta a nagyobbik harangot. 1868-ban az egyházközség egy új nagyharangot öntetett. 1874-ben már toronyórája is van, ezt egy presbiteri jegyzőkönyv említi: az órát a harangozó kezeli.
1856-ban különválik a két falu egyháza, így Désháza önálló egyházközség lesz. Ekkor a pap újból a faluba költözik. Templomát 1858-ban szentelik fel. Az 1879-es és 1894-es években az eklézsia kísérletet tett egy orgona beszerzésére, ez kudarcba fulladt a hívek meddő gyűjtési akciója után. Ebben az időben olyan adatokra bukkantunk, amely a désházi gyülekezetet mint Szilágyszeg leányegyházát említi.
Mai templomának szószék feletti koronája 1771-ben készült, több mint valószínű, hogy ezt is a régi templomból hozták át, tetszetős faragású műemlék, fiait tápláló pelikánnal a tetején.
1878-ban nem sikerült bádogot szerezni így cseréppel helyettesítették a zsindely fedélzetet. Ekkor a fedélszerkezetet is felújították, a cserép súlyának megfelelően. 1894-ben Sámuel Ferenc zsibói bádogos elvégzi a templom bádogozását. A templom fekete lemezzel, a torony pedig angol cinklemezzel fedetett be.
1900-ban a Szilágycsehből vásárolt orgona felállítatott a templomban, miután Szalay Gyula orgonakészítő mester kijavított, illetve felújította.
A templom ifjúsági karzata 1914-ben készült. A templom egyik harangja ismét az első világháború áldozata lett, 1917-ben elvitték hadicélokra a nagyharangot. A hívek áldozatos segítségével 1923-ban a templom tornyát javították meg, majd 1926-ban ismét új harangot tudott öntetni Nagyszebenben a gyülekezet, egy 381 kilós nagyharangot.
1946-ban egy erős vihar megrongálta, kifedte a meggyengült fedelű templomot és tornyot. A tetőszerkezet egyes részeit messze sodorta a szél. Így szükségessé vált egy nagyobb tetőjavítási munkálat. Kicserélték a központi árbocgerendát, a toronysisakot teljesen lebontották és újraépítették, az egészet pedig Szabó Gyula szilágycsehi bádogos lemezzel befedte. Ekkor került sor a templom mennyezeti kazettájának megerősítésére, ami leszakadással fenyegette a templomba járó híveket. Ezt a munkát Molnár Zsigmond házépítő ács végezte el. Mennyezeti faburkolata kazettás, kék mezőben egy-egy csillaggal. A mennyezet középső fakazettája megörökíti a templom befejezésének évét. 1948-ban jégverés sújtja a falut. A toronyórát 1951-ben id. Hervol János szilágysomlyói elektrotechnikus javítja meg. 1952-ig a templom bútorzata méregzöld színűre volt festve. 1952-ben horgonyzott lemezzel borítják a tornyot, a templom ereszére csatornákat szerelnek fel, belső és külső munkálatokat végeznek el.
A templomot teljesen felújítják. Ebben az évben a karzatokat és a padokat átfestik kék színűre. 1953-ban a toronyra villámhárítót szerelnek, a tornyon lévő négy nagy és három kis toronyablakra zöldre festett új zsalugátert tesznek. A templomnak két portikusa van, egyik a főbejáratnál, a másik a torony alatt. 1961-ben az eddigi nyitott portikusokra ajtókat szerelnek fel. 1946-1962 között a helybeli Dalárda harmóniumját használják a templomban a gyülekezet énekeinek kisérésére. 1962-ben felszerelték a Szabó Gy. László orgonakészítő által készített használt orgonát. Ekkor kissé átalakították és lábfával erősítették meg az orgonakarzatot ,a karzat alatti földes részt lecementezik. Ugyanakkor lecementeztetett a két portikus is. A templomhajón öt ablak van, három a szószék felöl, kettő a főbejárati oldalon.
1972-ben a templomtetőt javították meg. 1976-ban lefestik a templom és a torony fedelét. Két szép, fából faragott csillárt szerelnek fel, amely Sándor Lőrinc keze munkáját dicséri, annak örömére, hogy 1983-ban bevezették a villanyt a templomba. 1984-1985 között különböző templomjavítási munkák folynak. Désháza szorgalmas népe templomszeretetével és adományaival Szilágy megye egyik leggazdagabb falujává és egyházává vált.
Papp Lajos: Szilágyság 65 református templomának képes krónikája
http://szilagysag.eloerdely.ro/epitett-orokseg/templom/deshazai-reformatus-templom