Simonyifalva (románul Satu Nou korábban Şimonești, németül Schimonydorf,) falu Partiumban, Arad megyében. Községközpont Tőzmiske (románul Mișca, már nincsenek magyarok), a községhez tartozik még Vadász (többségében magyar), Bélzerénd (magyar falu). 1891-ben nagyközség. A trianoni békeszerződés előtt Arad vármegye Kisjenői járásához tartozott. Az impériumváltás után, 1950 és 1968 között Bihar tartományhoz, a Kisjenői rajonhoz tartozott, azelőtt és azután Arad megyei falu volt.
Nevét vitézvári báró Simonyi József (1777–1837) huszárezredesről (Simonyi óbester) kapta.
Simonyifalva {< Vitézvári báró Simonyi József (1777–1837) huszár ezredes nevéről} Ar (Vadász-K hrs) Simonyi Lajos báró (1824–1894) 48-as huszártiszt, politikus alapította. 1888: Simonyifalva Ar Kisjenıői js (Je 624). 1913: Simonyifalva Ar vm (Az). *1939.IX.3.: Matekovics János újságíró, szerkesztő, műfordító. 2004.VIII.15-én emléktáblát avattak a falu névadója tiszteletére. 2004.VIII.16. Duna Tv, 2004.VIII.24. RTV. # Jókai: A legvitézebb huszár. – Şimonești > Satul Nou = Su 2: 99. 1828, 1851. {Téves. Ld Újfalu} > 1974: Satu Nou c. Mișca {Tűzmiske kzs faluja ÉK-re} [20 C] (V. András János: Helynévtár)
Satu Nou # Mişca (Arad); Simonyifalva, Simonyi, Kisújfalu, Nagyújfalu; Schimonidorf [in Arader Land] (g); 1828, 1851 Ujfalu (Kis-) és (Nagy-) népes puszta , Kurtics és Szentanna között (Nagy L.; Fényes 1851); 1885-ben Simonyifalva kivált Bélzerénd és Vadász kgs.-ből (Gyalay 758); 1893 Simonyifalva (Uj község Vadász és Bélzerénd határából) (Hnt. 1893); 1910 Simonyifalva + Kistelek + Liget + Nagyszék + Pinczekert + Póczmány + Vadaskert (Gyalay 758); 1913 Simonyifalva (Hnt. 1913); 1921 Satu-nou, Simonyifalva (Dicţionar 1921); 1925, 1932 Satu-Nou (Leg. 95/1925; I.s.); 1956 Satu Nou (IAL) ✪ Arad vm.; 1890-1919 Avm., Kisjenői j. 1913 nk.; 1919-1930 Jud. Arad, pls. Chişineu; 1930-1950 Jud. Arad, pls. Chişineu-Criş; 1950-1956 RAR r. Criş; 1956-1960 RORD r. Criş; 1960-1968 RCR r. Criş (Arcanum)
Földrajzi betájolás: Simonyifalva Tőzmiskétől keletre, a Fekete-Körös bal partján, a Kiskörösközben, Vadász és Apáti közt fekvő település. Az országos jelentőségű (DN79) műúttól pár km-re, a DJ794-es megyei út mentén, Aradtól 64, Tőzmiskétől 8 km-re található. Vasútállomása nincs, 1921-ben a román hatóságok átvágták a Gyulába vezető kisvasút sineit, majd felszedték (1932).
Az itt következő összeállítás legfőbb forrása Kovách Géza dolgozata.
A régészeti és okleveles vizsgálat Simonyifalva vidékén többezer éves emberi kultúrát igazol. Az ember jelenléte ezen a tájon a kései csiszolt kőkortól kezdve töretlenül kimutatható.
1177: okleveles adat település létéről: III. Béla adománylevele az aradi káptalan részére.
1241: tatárjárás, Rogerius kanonok leírja a pusztítást.
14. század: a határ Csekevadászhoz tartozott.
1332: Vadásznak plébániája van.
1363: Vadász Becsey László birtoka.
1446-ban a Maróthlaké, majd Samoskeszivel együtt a törökverő Hunyadi János birtoka lesz.
1510: Mátyás természetes fia, Korvin János halála nyomán özvegye, Frangepán Beatrix második házassága révén Brandenburgi György lesz a tulajdonos.
1526: Mohács után 1551-ig a Zápolya-család uralja.
1552: a török hatalom ide is kiterjeszkedik, majd a tizenötéves háború idején az erdélyi fejedelemség felügyelete alatt áll. Rövid ideig Mihai Viteazulnak is hódol.
17. század: folyamán amolyan kettős adózás alá tartozik (a török és az erdélyi fejedelemség), mikorról már dézsmajegyzékek révén a lakosság helyzetére is kapunk némi adatokat.
1687: a Habsburg-uralom évei következnek, amikor is mint az arad-mutinai uradalom része a kamarának fizeti az adót. Ebből a korból számos urbárium szolgáltat a népességre vonatkozó adatokat.
1799–1815: a napóleoni háborúkban eladósodott kincstár aladja Arad megyei birtokait, és elkezdődik a település máig tartó új története.
1819: a legendás hírű Simonyi óbester megvásárolja a kamarától Bélzerinddel együtt. A hányatott sorsú óbester nem sokat törődött új birtokával, de a család, mint minden Körös-közi új tulajdonos, hozzálátott a majorság megszervezéséhez. A jobbágyföldeket elkülönítették a tagosított uradalmi földektől, az addig szabadon használt nagy kiterjedésű közlegelőt is kettéosztották községi és uradalmi legelőre.
1848: az 1820 után keletkezett új birtokjogi állapotokat véglegesítették az 1848-as törvények.
1853: a császári pátens elismerte a jobbágyfelszabadítást (szabad földtulajdonos, lett az egykori jobbágy), rendezte a szerződéses jobbágyok és zsellérek tulajdonviszonyait, szentesítette a földesúri magántulajdont. Így lett a Simonyi család a vadászi határ és a hozzá tartozó puszták polgári tulajdonjogú ura.
1880: A gazdaság modernizálásához tőkére lett volna szükség, a báró más megoldást választott. A környék tölgyesei eltűntek, egy részüket a Simonyi család lábon eladta, illetve birtokának keleti részén kivágatta a többszáz esztendős mocsári tölgyerdőt, a helyét fölparcellázta, elárverezte, és telepeseket toborzott ide. Simonyi Lajos báró (Simonyi óbester fia, 1848-as huszártiszt, miniszter, főrendiházi tag – a falu alapítója) elhatározta vadászi birtokának eladását. Az egy tagban történő eladásnál előnyösebbnek vélte a felparcellázást, s ügynökök révén telepeseket toborzott. A telepítés magánjellegű volt, állami segítség nélkül.
1882: megérkeztek az első telepesek, körülbelül 500 személy. Ezeket újabbak követték 1884-ben (200 körül), s végül 1890-ben (úgy 600-an). A telepesek kb. 70 %-a magyar, 23 %-uk német és 7 %-uk szlovák nemzetiségű, de voltak közöttük szerbek, zsidók és bolgárok is. Nagyrészt Békésből, a Kunságból, Pest megyéből, a Bánságból jöttek, érkeztek Arad környékéről, sőt pár német család Németországból, a Fekete-erdő mellől. A németek és a szlovákok között volt mesterember, akadt néhány kereskedő is, így ők inkább a faluban építettek házat. A magyarok közül sokan tanyán laktak. Tanyasorok alakultak ki, tanyasi iskolát is alapítottak. Többségük földhözragadt napszámos, egykori zsellér, uradalmi cseléd és egyéb elesett ember. A puszta földön mindenekelőtt családi hajlékot, jószágaiknak fedeles alkalmatosságot építettek. A földműveléshez szükséges jószágállomány is fogyatékos volt, vagy egyenesen hiányzott. Nehezebb és küzdelmesebb sors várt rájuk, mint az amerikai telepesekre. Elegendő volt egy gyenge termés, hogy minden év április 20-án, a törlesztés napján múlhatatlanul ott lebegjen a telepes feje fölött a vész, hogy törlesztését elmulasztván, elveszítse addig befizetett pénzét, s töröljék a földvásárlók névsoráról.
1885: megalakul az önkéntes tűzoltócsoport.
1888: a falu önálló jegyzőséggel rendelkezett.
1893: némi könnyítést nyújtott az Országos Földhitelintézet, 50 éves amortizációs jelzálogkölcsönt biztosított a simonyifalvi telepeseknek, de a jelzálog kamatok továbbra is súlyos terhet jelentettek.
1896: segítséget jelentett Werler Péter egykori plébánosnak a kezdeményezése, aki helyi hitelszövetkezet alapítását javasolta. Nagyon jó volt a fogadtatás, az Országos Központi Hitelszövetkezet 1899. június 4-én a Simonyifalvi Hitelszövetkezetet felvette tagjai sorába.
1899: a még húsz évet meg nem ért új falu konszolidálódott. Saját erejéből talpra állt, jelzálogkölcsönét rendszeresen törlesztette.
1906: komoly fellendülést hozott a 42 kilométeres kisvasút elkészülte, mely Gyula és Simonyifalva között hét települést és több uradalmat kapcsolt össze.
1918. november: kitört az őszirózsás forradalom, a frontról hazatérő katonák, a helyi szocialisták Simonyifalván is megmozdultak. A csendőrség el¬menekült, a kiéhezett fegyveres katonák megtámadták a helyi malmot, a jegyzőséget, gabonát és egyéb élelmet követeltek.
1920: hosszú időre megállt a fejlődés, új idők, új körülmények.
1921: a földreform felemás helyzetet teremtett. Nem egy újgazda jószág, munkaeszköz és hitel hiánya folytán megvált a földjétől.
1922: a falu hivatalos neve Şimoneşti, majd 1938-tól Satu-Nou.
1940-44: a második világháború alatt súlyos veszteségek érték a falut. A katonaköteles férfiakat bevonultatták, a háborús viszonyok közepette az állatokat és a betakarított terményt elvitték.
1944: a német csapatok visszavonulásakor, majd az őket követő román katonák még jobban kifosztották a falut.
1945. január 15: a szovjet katonák a román csendőrség segítségével összeszedték a német vagy vegyes családból származó férfiakat és nőket. Sok gyermek maradt árván vagy félárván. Volt, aki soha nem tért vissza a szovjet munkatáborokból. Akik pedig hazatértek, azokat itthon nehéz helyzet fogadta, hisz addigra a családjuktól mindenüket elvettek, a házukat, földjüket, sok embernek nem volt hová hazatérnie.
1946: a földreformmal a módosabb gazdák földjét elvették, a traktort, a mezőgazdasági gépeket.
1949: államosították a boltokat, kocsmákat, műhelyeket. A korábbi bálterem, a Prügel-terem kultúrotthon lesz.
1950: az új közigazgatási beosztással a falu elveszti önállóságát, a községközpont Vadász. Az 50-es évek végén visszanyeri önállóságát.
1955: megkezdődött a kollektivizálás, idővel megalakult a gép- és traktorállomás az elkobzott traktorokból és gépekből. Létrejön a József Attila Termelőszövetkezet.
1962: kényszerítették az embereket, hogy a kollektív gazdaságnak adják az állataikat, a szerszámaikat, a szekereiket, mindent, ami kellett a gazdálkodáshoz. Sokan városra költöztek. Megalakult a mezőgazdasági termelőszövetkezet, a kolhoz. Az emberek a földeken dolgoztak, a termény nagy részét beszolgáltatták az államnak. A vezetőség igyekezett jól gazdálkodni, részesedést adtak az embereknek a termésből. A szövetkezet működtette a boltokat, a kocsmát, a műhelyeket, a pékséget. A kollektivizálás következtében lassan felszámolták a tanyavilágot. Egyre többen költöztek be a faluba.
1966: a faluban megjelenik a villanyvilágítás.
1980-as évek: a Ceaușescu-féle ördögi terv, a falurombolás Simonyifalvát is célba vette, de megmenekült.
1981: a plébániánál megindul a kolhoz-pékség. Később a Dörner-házban van a kemence.
1989: a diktatúra bukása után az emberek visszakapták a földeket, és ami az elkobzott épületekből, gépekből visszaadható volt. A falu élete gyökeresen megváltozott, növekedett a vállalkozókedv, a korábban a szövetkezet működtette boltokat, kocsmát, műhelyeket átvették magánszemélyek. Többen külföldre mentek munkát vállalni, majd végleg áttelepedtek.
A település lakosságának alakulása és összetétele.
1890 Összesen 1402, románok 28, magyarok 857, németek 487, mások 30
1900 Összesen 1944, románok 17, magyarok 1477, németek 422, mások 28
1910 Összesen 2484, románok 30, magyarok 2276, németek 162, mások 16
1930 Összesen 2358, románok 39, magyarok 1919, németek 383, mások 17
1966 Összesen 1481, románok 34, magyarok 1352, németek 92, mások 3
1977 Összesen 1166, románok 42, magyarok 1050, németek 72, mások 2
1990 után:
Évszám | Összlakosság | Románok | Magyarok | Németek | Más (roma + más) |
---|---|---|---|---|---|
1992 | 898 | 21 | 838 | 36 | 2 |
2002 | 857 | 54 | 783 | 15 | 5 |
2011 | 834 | 62 | 753 | 4 | -* |
⃰ Nem nyilatkozott 14.
Az 1882-es telepítés után években a lakosság földműveléssel, ipari növények (dohány, cukorrépa, cirok) termesztésével foglalkozott. Háziipara a szövés-fonás volt. A táj jellegének megfelelően az uradalom létalapja az állattartás lett: elsősorban szarvasmarha- és juhtenyésztés. A monarchia idejében száznál is több kisiparos élt Simonyifalván: kőművesek, ácsok, kovácsok, asztalosok, cipészek, órásmesterek, szabók, varrónők. Lakossága túlnyomórészt továbbra is földműveléssel, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozott.
A településen 1910-ben megépült a kétemeletes gőzmalom, a cement¬öntöde és a cserépgyár. A változatos kisipar, a gyárak, a jó termőföld, az összefogás és a szorgalmas munka meghozta a gyümölcsét, és Simonyifalva a környék egyik legfejlettebb községévé vált. A simonyifalvi gazdakör 1914-ben 109 tagot számlált az Aradvármegyei Gazdasági Egyesület Évkönyve szerint.
1981-től tésztagyár is létezett a faluban. Az istállókban, amelyeket a kollektivizálás idején építettek a falu szélére, lovakat, teheneket, borjakat és disznókat neveltek, továbbá csirke-neveldét is létrehoztak.
2020-as évek: a helyi gazdaságban a fontossági sorrend: szállítás, kereskedelem csak ezt követi a mezőgazdaság. A vendéglátás is alacsony részarányt képvisel.
A polgármesteri hivatal szerint munkanélküliség a községben, a közeli Kisjenő és Nadab vállalati foglalkoztatnak sok helyi munkavállalót.
Az oktatás, kultúra és egyház helyzetének bemutatásánál leginkább Brittich Erzsébetnek a Balta János által szerkesztett, 2019-ben megjelent kötetben olvasható dolgozatára támaszkodtam.
A kezdeti időkben, mikor még nem volt sem iskola, sem tanító, a Heimann-porta udvarán kialakítottak egy kis helyiséget, ahova összegyűjtötték a gyermekeket, és ott írni-olvasni és számolni tanították őket.
1885: a templom melletti telken felépítik a Katolikus Kört és két iskolaépületet; ebben az évben kezd működni az első óvoda jellegű intézmény. A régi vályogépületek helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat.
1894: az iskola a katolikus egyház felügyelete alatt működött, pénzhiány miatt az intézmény hatosztályos állami iskola lett.
1885: létrejön a hatosztályos általános népiskola. Sok iskolaköteles gyermek nem járta ki a hat osztályt. A gyermekmunkaerőt korán befogták, következésképpen a III. osztálytól kezdve nagy volt a lemorzsolódás. Általában a négy elemit kijáratták.
1910-ben a 2484 lakos közül 1513 személy tudott írni-olvasni. 450 gyermek volt iskolaköteles, 329 járt iskolába. Az írástudatlanság az idősebb nemzedékre volt inkább jellemző, és 1930-ra gyakorlatilag megszűnt.
1912: a hatodik osztály elvégzése után ismétlő iskolába iratkozhattak a gyermekek, ahol a fiúk kosarat fontak, seprűt és kefét kötöttek, fát ültettek, gyümölcsfát oltottak, szőlőt telepítettek, a lányok pedig fontak, szőttek, főztek, sütöttek – felkészítették őket az életre.
1929: 60 gyermek járt iskolába.
1945: az iskola tannyelve ismét magyar.
1946: a Horn-házban megnyílt a magyar óvoda,
1947: megnyílt a tanyasi iskola.
1948: tanügyi reformmal az iskola 7 osztályos lett.
1958: a régi iskolaépületeket lebontották, újat építettek, ahol jelenleg az 5–8. osztályosok tanulnak, az elemi osztályosok számára pedig
1958: iskolaigazgató Héjja Emma (1923-2008) tanár. Emlékét az iskola előterének falán bronzplakettes gránit tábla idézi.
1960: napköziotthon alakult, a konyháján minden nap friss ebéddel, uzsonnával látták el a gyermekeket.
1969: beindult a IX. majd a X. osztály is – nem volt hosszú életű.
1973: felépült az új iskolaépület, itt az elemi osztályok kaptak helyet, és a tornaterem meg a fizika-kémia laboratórium, térképterem és archívum, és ekkor hozták át ide a kis múzeumot is a kolhozirodáról.
1983: iskolaigazgató Hévízi Ottília (1951–2002) magyartanár. Emlékét domborműves tábla idézi.
1986: elkezdődik az iskola elrománosítása. 1989 őszén már csak a magyar, matematika, fizika és testnevelés órák tannyelve volt magyar.
1990: új kezdet, általános megújulás.
2004: az iskolát Simonyi Imre költőről nevezték el. A névadó mellszobrát a tanári szoba mellett helyezték el.
2009: elkészül a sportcsarnok.
Simonyi Imre Általános Iskola – magyar tannyelvű
Cím: Főutca 1. Telefon: 0257-354514, villámposta: scoala_satunou@yahoo.com.
Igazgató: Péter Dalma
Jelenlegi helyzet: óvoda magyar 21 gyermek, elemi iskolai osztályok 34 tanuló, általános iskolai osztályok: 41 tanuló.
Ide tartozik a Vadászi Elemi Iskola is: magyar óvodás csoport 15, magyar elemi osztályba jár 17.
– A falu életében mindig is jelen volt a kultúra. Szőni, fonni, kézimunkázni jártak össze a lányok, asszonyok. Számos kulturális rendezvényt szerveztek régen is, és most is. Az új kultúrotthon, amely ma Simonyi Imre Művelődési Ház néven szerepel, 1964-ben épült a falusiak önerejéből.
– Vannak hagyományossá vált rendezvények, és vannak értékelendő kezdeményezések.
– A Regionális Simonyi Napokat 2001 óta szervezik. Ennek kapcsán 2002 alakították újra meg a Simonyi Társaságot, elnökévé dr. Hevesi József körzeti orvost, alelnökévé Haász Tibor polgármestert, titkárává pedig Szívós Lászlót választották. Az Arad megyei magyar közéletben szerzett érdemeinek elismeréseként a társaság tiszteletbeli elnöke Böszörményi Zoltán lett, aki a Simonyi-díj létrehozására 1000 dollárt adományozott a társaságnak.
– 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának, több település összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület (nem jegyezték be) melynek fontos szerepet szántak simonyifalvi napok rendezvényein.
– A Simonyi Napokat hagyományosan augusztusban szervezik, immár több napos rendezvényként. Minden alkalommal van valami sajátos: irodalmi pályázat, huszárparádé, fotópályázat stb. A rendezvény különben falutalálkozóként indult.
– 2007-től minden évben megrendezik a Simonyi Imre Szavalóversenyt, ahol a környék magyarlakta településeiről és az anyaországból is összegyűlnek és verseket adnak elő tehetséges diákok.
– A Leveles néptánccsoport 1999-ben Szívós László vezetésével alakult fiatal házaspárokból. Kezdetben saját maguk szórakoztatására gyűltek össze, majd igény volt néptáncoktatókra és jöttek is Gyuláról, Elekről. Jelenleg is működik Haász Endre egykori táncos vezetésével. Az időnként meg-meg újuló néptánccsoport sokéves múltra tekint vissza. A kiöregedő Leveles együttest követni fogja a közben megalakított Pitypang gyermektáncegyüttes.
– Régebben volt a falunak színjátszóköre (sok színdarabot adtak elő, például: A sárga csikó, Piros bugyelláris, Liliomfi, Gyurkovics lányok, Dollár papa, Titanic keringő).
– Minden évben szerveznek a Simonyi Napok keretében egy kiállítást, ahol többek között Brittich Erzsébet alkotásait is megcsodálhatták az érdeklődők, de az apateleki művészeti tábor legjobb gyermekrajzait is bemutatták. Emlékkiállításokat is szerveznek.
Visszatérő alkalmak a közösségépítésre a farsangi, szüreti és szilveszteri bálok, valamint az óvodások és iskolások év végi műsorai. Hasonló módon kiemelendők a nyugdíjas találkozók.
Külön kell szülni a kulturális helyszínekről. A Simonyi Imre Művelődési Ház nevében hordozza küldetését. Ma is a szív és a lélek otthona.
Egyedi helyszín a Simonyiak Háza (2003) Ennek egyik szobája Simonyi Imre emlékét idézi, a másik Simonyi óbesterét. A ház azonban nem múzeum, hanem intézmény akar lenni, számos rendezvény helyszíne az elkövetkezőkben. A házon emléktábla idézi a névadókat.
A falu életében már a második világháború előtt is létezett futballcsapat. A jelenlegi csapat szép sikereket ér el a megyei bajnokságokon. 2009-től modern sportcsarnok várja a sportolni vágyókat.
Simonyifalva a kisrégió kulturális és sportéletének központja. Számos kulturális és sportrendezvényt szerveznek a faluban. Ilyenkor a vendégeknek szíves fogadtatásban van részük, s nemcsak a szorgalmas szakácsasszonyok főztjét, de a művelődési ház családias és ünnepélyes hangulatát is dicsérik.
Római katolikus egyház
A falu létrejöttekor Kisjenőből Werler Péter lelkész járt ki, ő látta el a lelkiszolgálatot. 1886-ban zsindelyfedeles harangtornyot és egy kicsi kápolnát építettek a piactér elejére – az építésre a pénzt a püspökségtől kölcsönözték. Ugyanígy az iskola és a plébánia építéséhez. 1894-ben megalakult a simonyifalvi római katolikus egyházközség. Werler Péter plébánosként 1895–1904 között szolgálta a gyülekezetet.
A neogótikus templom 1914-ben épült Amschlinger Ferenc plébános idejében, Siegel Albin osztrák építész tervezésével és vezetésével. A toronyban az aradi Hönig műhelyben öntött három harang „lakik”. Orgonáját a pécsi Angster cég építette 1913-ban. A templom oltárképe a boldogságos Szűz Mária mennybemenetelét ábrázolja, kétoldalt pedig Szt. Péter és Szt. Pál apostolok szobrai láthatóak.
A templom belső felújítására 2022-ben került sor.
Római katolikus plébánia
Cím: Főutca 172 sz. Telefon: 0257-354700.
Plébános ( a kisjenői) Kapor János.
Filiák: Tőzmiske, Vadász, Bélzerénd.
Evangélikus Egyház
Az evangélikus gyülekezetnek körülbelül 160 tagja van, de – egyedülálló módon – nagyobb részük református. Az évtizedek alatt ugyanis a két protestáns felekezet egy gyülekezetté kovácsolódott. Deák Bálint Sándor evangélikus lelkész: „Eredetileg evangélikusok voltak, de a szomszéd falvak reformátusai úgymond bekérezkedtek az istentiszteleti alkalmakra, s így lettünk egy gyülekezetté, mindenki úgy mondja, a kistemplomhoz tartozók. A kommunizmus ideje alatt ritkán volt lekész, s akkor a szomszéd falvakból a református tiszteletesek látták el a gyülekezetet, illetve Apatelekről járt ki lelkész, és ő végezte a szolgálatot.”
Az 1942-ben felszentelt régi imaterem kicsi, gyengén fűtött, rossz állapotban volt. 2013 döntöttek a felújításról, az új épület elkészült, 60 fős imateremből, vendégszobákból, irodákból és parókiából áll.
Simonyifalvi Evangélikus Egyházközség
Cím: Főutca 310 sz. Telefon 0257-354687 Villámposta: danbalzajzon@yahoo.com.
Lelkipásztor: Deák Bálint Sándor.
– Kisvasút emlékhely – a felszedett kisvasút egy darabja a megálló táblával együtt.
– Deportáltak emlékműve, Brittich Erzsébet, Szívős László (2008)
A Simonyiak Házának udvarán az 1945-ben a Szovjetunióba elhurcolt 33 férfi és 26 nő nevével ellátott, svéd gránit emlékművet állítottak, tizenhárom tölgyfából faragott emlék-oszlopot pedig az ott elhunytak emlékére. A gránit emlékmű Szívós László helybéli kőfaragó alkotása. A tizenhárom emlékoszlopot pedig Brittich Erzsébet képzőművész faragta, jelképes életfamotívumokkal díszítve.
– Kopjafa: a falu fennállásának 125. évfordulójára. Készítette Brittich Erzsébet. Helyszín: a művelődési otthon bejárata.
– Simonyi Imre fejszobor, Deák Árpád (2003). A szobor a Simonyi Házban látható.
– Simonyi Imre mellszobor. Kiss László György (2004). Az iskolában áll, fa emelvényen Az eredeti bronzszobor Gyulán áll a Dob utca sarkán. A gipsz öntőmintát Kiss László György szobrászművész patinázta, és az iskolának adományozta.
– Simonyi Imre emlékház. Szülőházát alakították 2004-ben, ahol az egyik szobában a költő gipszből készült, patinázott fejszobra található. Ez a szobor Deák Árpád nagyváradi szobrászművész alkotása, akárcsak a Sétáló Simonyi egész alakos szobormakettje és az emlékház utcai falán levő bronzplakettek. A Simonyiak Háza egyik szobája Simonyi Imre emlékét idézi, a másik pedig Simonyi óbesterét. A középső szobában gazdag helytörténeti kiállítás a múlt hagyományos tárgyait, emlékeit mutatja be, és Molnár János régészeti kutatásainak leleteit.
– Héjja Emma domborműves gránit emléktábla, Deák Árpád (2010)
Az iskola előterének a falán. Az évente megrendezésre kerülő szavalóverseny záró eseményeként avatták fel.
– Hévizi Ottilia domborműves emléktábla, Deák Árpád, közreműködő Szívós László kőfaragó (2011). Az iskola egykori, fiatalon elhunyt magyartanára és igazgatója emlékére.
– A térség birtokosa, báró Simonyi József (Nagykálló, 1777. márc. 18. – Arad, 1832. aug. 23.) huszárezredes, (Simonyi óbester) legendás huszártiszt, a „legvitézebb huszár”.
– Itt született Simonyi Imre /Szmola Imre/ (1920. szept. 14. – Gyula, 1994. febr. 10.), József Attila-díjas költő, író, publicista.
– Itt született Matekovics János (1939. szept. 3. – Sepsiszentgyörgy, 2012. aug. 26.) – újságíró, szerkesztő, műfordító.
– Itt tanított Héjja Emma (1923–2008) – tanár, iskolaigazgató.
– Itt tanított Hévízi Ottília (1951–2002) magyartanár, iskolaigazgató.
– Itt született Hürkecz István (1952. ápr. 5. – ) – író, műfordító. Németországba költözött, ahol felvette a Streitferdt Stefan nevet. Később az Amerikai Egyesült Államokba költözött.
– Itt született Sajcz András (1959 – Arad, 2020. nov. 25.) – amatőr csillagász, festő és író.
– Itt született Brittich Erzsébet (1953. okt. 19. – ) képzőművész, festő, író.
– Itt született Zsóri Dániel (2000. okt. 14. – ) – Puskás Ferenc-díjas labdarugó, a nemzetközi szövetség (FIFA) milánói gáláján átvehette az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat 2019.
Polgármesteri hivatal
Cím: Tőzmiske, Str. Principală nr. 116.telefon: 0257-354140. Villámposta: primaria_misca@yahoo.com.
Simonyifalva: Honlap http://www.simonyifalva.ro/
Polgármester: Haász Tibor (Simonyifalva, RMDSZ)
Alpolgármester: Nagy Sándor (RMDSZ)
Helyi tanács: RMDSZ 7 mandátum (Bartha Ottó, Kádár Vilmos, Mihály Andrea, Kovács Ferenc, Molnár Imre/Bélzerénd, Kristó Sándor)
Jegyző: Nagy Zsolt.
RMDSZ szervezet
Elnök: Péter Anikó.
Simonyi Társaság, bejegyezték 1996
– a Tamáshidai tó a falutól 10 km-re
– a Fekete-Körösben halászni lehet, a környék erdeiben vadászni.
Források
Kovách Géza: Új telepesek nyomában. Részlet egy falumonográfiából. Korunk, 1983/12. 986-992.
Somogyi Gyula: Arad megye magyar népe. https://adatbank.ro/html/alcim_pdf13299.pdf
Balta János (összegyűjtötte): 100 év Romániában. Örökségünk Arad megyében. I. Arad, 2018.
Balta János (összegyűjtötte): 100 év Romániában Örökségünk Arad megyében II. kötet. 2019.
Ujj János (összeállította) Arad megye neves szülöttei. Alma Mater Alapítvány, Arad, 2007.
Márki Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története, 1892, Arad.
Márki Sándor: Arad vármegye és Arad szabad királyi város monographiája, II, Arad, 1895
Erdélyi helynévkönyv Adattári tallózásból összehozta Vistai András János https://adatbank.ro/html/cim_pdf2583.pdf
Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikái a népszámlálási adatok alapján, 1852–2011: Arad megye. http://varga.adatbank.transindex.ro
http://nepszamlalas.adatbank.ro/?pg=etnikai&id=3006
Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára. Arcanum. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/ErdelyHelysegnevTar-erdely-bansag-es-partium-torteneti-es-kozigazgatasi-helysegnevtara-1/telepulesek-1C9/s-127A/satu-nou-12A3/