Bősháza (románul: Biușa) település, Szilágy megyében, a Bükk-hegység alatt, Szilágycsehtől 9 km-re északkeletre, Zilahtól 41 km-re. Szomszédos települések Benedekfalva, Szamosardó, Vicsa, Völcsök. Tipikus dombok közé ékelődött szilágysági falu, a Patak két oldalán, amelyet délen a Nagy-domb, Parazsúj, Vansza, Csóva, míg északon a Puszta-domb, Omlás, Kiság, Lopác és Fenyves dombvonulata határol. Benedekfalva (Benesat) községhez tartozik Szamosszéplak (Aluniș) faluval együtt. Bősháza Benedekfalva község része.
Petri Mór szerint Bős nevű magyar alapította, a nép a Benedek-rendiek bőséggel teli kamrájának nevezi. Neve személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév azonos vagy rokon a török béggel, jelentése nemzetségfő a honfoglaló magyaroknál. Trianon előtt Szilágy vármegye Szilágycsehi járásához tartozott. Árpád-kori település.
Bősháza 1387-ben magyar falu, az Aranyosvár tartozéka. Nevének változatai: Beoshaza (1423), Bewsháza (1433), Bwsháza (1450), Beusháza (1487), Beőssháza (1549), Beosháza (1580). Biusza (1733), Bölcsháza (1750), Bősháza, Biuzse (1850), Bősháza, Binje (1854).
Az első oklevelek a kusalyi Jakcsok birtokaként tartják számon 1423-ban, amikor kusalyi Jakcs György másik fiát, Jánost, ennek nejét meg fiait iktatják. 1450-ben Kusalyi György és testvére, László részjószága.
Az 1487-es Kolozsmonostori Konvent jegyzőkönyve szerint kusalyi Jakcs György fia más falvakkal együtt bősházi birtokát is zálogba adja bélteki Drágffy Bertalannak, 200 jó magyar forintért. Valószínűleg a 200 forintot Drágffy nem kapta vissza, mert 1494-ben Bősháza mint Drágffy Bertalan jószága szerepel. Bősháza birtokként a két család között többször is gazdát cserél. 1580-ban, Drágffy Gáspár magvaszakadtával a bősházi birtok a kincstárra száll. Gyulaffy László beiktatása ellen Jakcs Boldizsár és Beősházi Menyhért tiltakozik, aminek következtében Jakcs Boldizsárt bepanaszolják és a fejedelem elé idézik.
Az 1584. november 6-án Báthory Zsigmond fejedelem egy bősházi birtokrészt, amely Bősházi Ferencé és fiáé, Menyhérté, de annak halálával a kincstárra szállt, Zsombori László tanácsosnak adja és meghagyja a Kolozsmonostori Konventnek, hogy beiktassa. A fejedelmi parancsnak ellentmondanak, és hosszas pereskedés kezdődik. A pereskedés, „sok más bajjal” megoldatlanul jutott Báthory Gábor fejedelemhez 1612-ben. Végül a fejedelem a birtokot a felperesnek, Zsombori Gábornak és utódainak adja, mert közben Zsombori László meghalt. A hosszú pereskedés után Zsombori Gábor elcseréli a birtokot Péterhidi Dévai Györggyel, 200 Ft-ot fizetvén rá. A csere 10 jobbágytelek Nagyzeder közép-szolnoki birtokán. A cserére 1613-ban kerül sor a sok költséggel járó pereskedés miatt.
Bősháza a 15-17. században a környékbeli falvaknál népesebb település, ez a fizetett adó mennyiségéből is kitűnik: 1475-ben 11 frt. 4 dr. adót fizet Jakcs Péter bősházi jószága. 1543-ban az itteni birtokosok jobbágyai 9 kapu után adóztak: Literanus Ferenc 8 kapu után, Pázmány Péter 1 kapu után. Felmentettek 1 bírót, 4 szabadost, 8 zsoldost és 3 szegényt. 1549-ben Literanus Ferenc jobbágyait 14 kapu után, Jakcs Mihályét 1 kapu után adózták meg, felmentve 1 bírót, 12 szegényt, 5 servitort és 11 új házast. 1604-ben Kolozsvári János jószága 5 rótt ház után 10 frt. adót fizet.
A 17. század elején és a kurucmozgalom leverését követő időszakban, a gazdasági fejlődés fellendülésével nő az adózó háztartások száma is. 1715-ben Bősháza még 14, 1720-ban már 31 adózó háztartással szerepel.
A szilágysági falvak jelentős részéhez hasonlóan Bősháza a vegyes falvakhoz tartozik, amelyben nemesi családok, jobbágyok, zsellérek, szabadok közösen éltek. Ezek szerint az 1715-ben összeírt 14 háztartásból 2 nemes, 9 jobbágy, 3 zsellér, 1720-ban 31 háztartásból 3 nemes, 19 jobbágy és 9 zsellér.
Nincsenek adatok a román lakosság megjelenésének idejéről, Petri Mór 1387-ben magyar faluként (Villae hungaricalis) tartja számon. 1715-ben szerepel először a román lakosság: két háztartást, 1720-ban öt háztartást jegyeznek fel az összeírok.
A falu gazdasági életében a mezőgazdaságé volt a fő szerep. A használt terület a lakosság létszámához viszonyítva magasabb, mint a szomszédos falvakban, de egyben követi is a környék megszokott fejlődési jellegzetességeit. Ha 1715-ben 64 köblös szántóját, 8 kapás szőlőjét és 30,5 kaszás rétjét jegyzik, ez 1720-ra 253 köblös szántóra, 19 kapás szőlőre és 114 kaszás rétre gyarapszik, azaz megsokszorozódik.
1797-ben végzett összeíráskor Bősháza fő birtokosai voltak: báró Josinczi Lajosné, Barcsay Sámuel, Katona Mihály, gróf Toldi Zsigmond, Katona Jánosné, báró Inczédi György, Hatfaludy Ferenc és Pál, Kabós Sándor.
1895-ben gazdaságainak száma 137, mezőgazdasági területe 2036 katasztrális hold, amiből 1289 kat. hold szántó, 278 legelő, 163 rét, 140 erdő, 21 parlagon hagyott szőlő, 7 kert és 137 kat. hold terméketlen terület. Ez a helyzet 1900-ig változatlan (2035 kat. hold).
Házainak száma 133, amiből három kő-, egy kő- és vályog-, egy vályog-, 128 fából épült. A szántóterület nagy része a Kaizler családé, a 100 holdon felüli birtokosként tartják számon. Még találunk a faluban 76 kisbirtokost és 19 kisbirtokos napszámost.
1900-ban a lakosság túlnyomó része a mezőgazdaságból élt (274 kereső és 331 eltartott). Az iparban 5 keresőt és 8 eltartottat jegyez a népszámlálás. A kereskedelemben 2 kereső, 6 eltartott, a közlekedésben 9 kereső, 3 eltartott, és 8 kereső, 20 eltartott a szabadfoglalkozású személyek száma.
Az iparban számon tartott öt kereső közül négy önálló és egy a segédszemélyzet. A négy önálló iparral foglalkozó személyből három egyedül dolgozik és csupán egy vállalkozás foglalkoztat segédszemélyzetet. Összeírtak még egy kovácsot, egy szabót és három vendégfogadóst.
A 20. század folyamán Bősháza veszít jelentőségéből, ez főleg a kommunizmus éveire tehető. A lakosság növekedési üteme elmarad a környező falvakétól.
1715-ben 126 lakosa van, ebből 18 román.
1720-ban 279 lakos, amiből 45 román.
1847-ben Böősházának 734 lakosa van, melyből református 460, görög katolikus 270, római katolikus 4.
1890-ben 616 lakosából 303 román, 302 magyar, 11 egyéb nyelvű, melyből görög katolikus 301, református 293, római katolikus 9, izraelita 13. A házak száma 140.
1900-ban 683 lakosból 390 magyar, a helybeli református gyülekezet 358 lelkes.
1910-ben 701 lakost számlál a falu, lakossága kevert.
1924-ben Sámi Béla szerint (Szilágy Vármegye Községeinek Kalauza) Bősházán 708-an laktak, 372 magyar, 319 román és 17 zsidó. Házainak száma 139.
Az 1930-as népszámlálás Bősházán 705 lakost ír össze, ebből 381 magyar, 319 román és 5 zsidó. Gazdaságainak száma 159.
1992-re a lakosság száma visszaesik. A népszámlálás szerint a faluban már csak 655 lakos él, 453 magyar és 220 román. A csökkenés oka: elvándorlás, elköltözések.
2002: összesen 592 lakos, 396 magyar, 196 román.
2011: 493 lakosból 343 magyar és 146 román.
Már 1895-ben szervezett állami iskolája volt Bősházának. Az oktatásnak korábbi hagyományai is lehettek, bár ezekről nincs adat.
Az Iskolák veszélyben program 2014-es helyzetfelmérése:
A bősházi iskola jogilag a Szamosszéplaki Általános Iskolához tartozik. Az 5-8 osztályok már ott is összevonva működnek. Az iskola épülete mellé az elmúlt években EU-s alapokból építettek egy új épületet, amely a délutáni foglalkozásokat szolgálná (ami egyelőre nincs).
Bősházán magyar és román 1-4 osztály mindig párhuzamosan létezett. 1989 előtt nem volt sem magyar óvodai csoport, sem 5-8 osztályos magyar oktatás. 1990-ben az óvodában elindult a magyar csoport és a felső tagozaton bevezették a fakultatív magyar nyelvoktatást. Mellette a vallásórát tartották anyanyelven. Nem alakult ki a magyar nyelvű felső tagozatú oktatás, ezért többnyire minden tanuló, aki elvégezte az 1-4 osztályt, tanulmányait a helybeli román felső tagozaton román nyelven folytatta. Ezt követően pedig középiskolába is román tagozatra iratkoztak.
1999-2000-ben a gyermeklétszám apadása miatt összevonták az 5-8 osztályokat, a 2002-2003-as iskolai év végén pedig megszűnt az összevont román felső tagozat is. Így 2004-től a felső tagozatosok Szilágycsehbe kezdtek járni. Ettől kezdődően magyar nemzetiségű tanulók általában már az anyanyelvű oktatást választják, de arra is volt példa, hogy egy-egy tanuló román osztályba iratkozott.
A gyereklétszám csökkenése mellett a legnagyobb veszélyt a környező települések – elsősorban Szilágycseh – elszívó hatása jelenti: ha további gyermekeket visznek el, akkor hamarosan megszűnhet a magyar oktatás.
A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének oktatói és hallgatói 2009 és 2012 között a szilágysági Tövishát négy településén folytattak társadalomtudományi vizsgálatokat. A kutatás eredményeképpen a falu „felkerült” az antropológiai kutatások térképére, konferencián, szaklapokban közölt dolgozatokban elemzik a település interetnikus kapcsolatait, egy kisfilm a kutatók szubjektív meglátásait mutatja be. Készült a faluról 2012-ben hosszú dokumentumfilm is. Végül egy kötet zárta a folyamatot: Biczó Gábor – Kotics József (szerk.): „Megvagyunk mi egymás mellett…” Magyar–román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton. Miskolc: Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet, 2013
Görög katolikus fatemploma 1680-ban épült.
Bősházán valamikor savanyúvízforrást találtak, fürdő nem épült ki.
Nagy Lajos, nagybaconi (Bősháza, 1907–?) – jogi szakíró. A kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, az I. Ferdinánd Egyetemen jogi doktorátust szerzett. Ügyvédi irodát nyitott. Tevékeny részt vett a kolozsvári Atletikai Club (KAC) sporttevékenységében. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozón is szerepet játszott. 1940. nov. 20-tól a bécsi döntéssel Magyarországhoz került Kolozsvár tiszti ügyésze. Munkája: A kisebbségi jogok a román jogi irodalomban (Kv. 1944).
Nagy Márton (Bősháza 1909–?) – református lelkipásztor Resicabányán (1953–1973 között), sokoldalú ember. Tehetséges amatőr festő volt. A református teológiát Kolozsvárott végezte. Nem lelkészi pályára készült, de a képzőművészeti akadémiára nem vették föl, mert nem volt meg az érettségije. (Azt csak később tudta letenni.) Kolozsvári évei alatt egy Fleischer nevű festő műtermében tanult ecsetkezelést.
Petri Mór szerint már 1470 körül volt a falunak fatemploma. Nincsenek pontos adataink a református vallás megjelenéséről. Petri Mór a 17. századra teszi a református egyház első írásos említését. A lakosság reformálása sokkal korábban megtörténhetett – ezt a Drágffy birtok mivolta és Szilágycseh közelsége teljes mértékben indokolja.
Az egyházközség legrégibb klenódiuma egy keresztelő tányér 1634-ből, amit Körösi Anna csináltatott. Egyházáról csak a 17. század közepétől van írott adatunk. Beépített templomi orgonája nincs. Kaizer György 1896-ban egy négyregiszteres harmóniumot adományoz az egyházközségnek. Van egy ezüst kenyérosztó tányérja és egy aranyozott kicsi keresztelőpohara 1906-ból, Péter László és Demeter Erzsébet ajándéka. Domborműszerű borosztó kelyhe zászlós, dobos és harcos alakkal (évszám nélküli). Egyetlen nagy, füles, fedeles, csőrös boros ónkannája szintén évszám nélküli.
Az egyházközség sok kegytárgya közül még említésre méltó egy 80 grammos keresztelő pohár T.J. monogrammal és egy aranyozott ezüst borosztópohár.
Anyakönyvet 1825-től vezetnek.
Jelenlegi temploma 164 m2 és 1913-ban épült, a parókia 1900 körül. 24 m maga tornyában két harang kapott helyet. A régebbit 1926-ben a nagyszebeni Schieb und Kanutz műhelyében öntötték.
Bősháza a 17. században Benedekfalvával és a közeli Horváttal (ma teljesen román település) közösen tartottak egy papot. Papjai 1690-tól ismeretesek. Anyakönyvei 1825-ből valók.
Papjai 1690-től ismeretesek. Ekkor papja K. Debreceni György, aki után néhány évtizedig nincsenek adatok.
A református gyülekezet lélekszáma 322.
Református egyház: (Bősháza / Biusa nr. 140), tel. 0260-654227. Lelkipásztor: Vargha Levente, mob. 0749-193817, villámposta: vargha_levente@gmail.com.
A benedekfalvi Helyi Tanácsban 3 magyar képviselő kapott mandátumot: RMDSZ 2 (Varga Miklós), EMNP 1 (Sándor János).
nincs adat.